Panka levele
"A jövőhetet nem sorolom fel a lényeg Szombaton érkeznék és vasárnap még nincs munka. Egyenlőre ennyi. Fiad mikor szokott menni és meddig marad? Inkább érkezzek éjszaka csak karomban tartsalak.. Így rövidebb lesz az örömünk, de több mint nélküle."
Akkor a csütörtök stornó, mindenképpen. Én csütörtökön kb. négyig dolgozom, a fiam hat körül érkezik, haverozás. Ilyen esetben elő szokott fordulni, hogy itthon is alszik, mert ugye söröznek kicsit. Akkor péntek reggel megy egyenesen melóba Pestre. Tehát minden bizonytalan, így nem merem bevállalni...
A szombat már jobban tetszik, ha nekem szólna az érkezés. Nekem szól? Szombaton jönnél?
Miki Levele
Igen szombaton érkezem a részleteket addig még megbeszéljük. Addig is szövünk álmokat. Ma nem mert ágyam zaklat. Legyen kezem kezed, kezedet én kezelem.
Csók
Új nap virrad
Panka levele
Búcsúbuli
Na, ezt csak most látom. Sikerül teljesen összezavarnod. Megyek az emailre Csillaghoz. Most akkor mikor? A csütörtök nem jó, azt már írtam. De ezt majd "odaát" megbeszéljük...
Csók. Panka
Miki Levele
Út
Hannácskám kedves
Kereslek téged szép reménységem.
Fogom két kezed vezetlek.
Vezetlek téren és időn át, engedd és láss csodát.
Lágyan érintem karodat.
Csökkenni érzed súlyodat.
Nem nyomja válladat gond és bánat,
testedet sem köti földhöz a fizika mára.
Lelkünk reppen egyre feljebb.
Engedd, hogy vezessem.
Elviszlek egy szigetre a déli tengereken hol régen sokat pihentem.
Maga az út is kalandos, remélem te is úgy találod.
Szállunk egyre feljebb a házak fölött lebegve.
Délnek fordulunk és nézzük lent, hogy nyüzsögnek.
Sok kicsi ember, kocsik házak közt menetelnek.
A várost elhagyva mező felett szállunk.
Nézz le bátran. Látod?
Nem rég kaszáltak, a széna szárad.
Illatát idáig hozza a szellő. Tetszik?
Meleg szellő öleli arcunkat.
Csukott szemmel rebbenünk tova.
Erdő felett nehéz a lég.
Sok tölgyfa a látóhatár széléig ér.
Ott jobbra lent látod egy folyó táncol.
Jobbra, balra fordul, incseleg a dombbal.
Követjük egyre gyorsabban, a sziget még messze van.
Halász falu fölé érünk, lassul a repülésünk.
Érezzük a füstölgő kémények szagát.
Halász hálok messze szálló illatát.
Esti tűz mellet halászok beszélgetnek, nevetésük néha elhallik idáig.
Rád nézek és te vissza, lelkünk egybeforr ez szép túra.
Irány a nyílt tenger azon túl vár egy kis sziget.
Reggeli fénybe vont aranyló partjára érkezünk,
szárnyalásunk lassul, homokos partjára telepszünk.
Sokat jártam itt, mindig egyedül.
Sok emlékkép bennem felmerül.
Mondanám, mit találsz a szigeten.
Fogom a két kezed s vezetlek körbe.
Part homokja mellet pálmafák sora,
rajta túl buja trópusi erdő fogad.
Belépünk a lég csábító, bódító illat.
Szorosan magamhoz vonlak.
Víz csobogást hallunk, egy bokrot félre hajtunk.
Egy vízesés. Alatta kerek tavacska.
Ebben megmártózunk hamarosan.
Kis tisztáson körbenézünk.
Napsütésben virágok ragyognak, pillangók szálldosnak.
Halljuk a madár éneket.
Fűre letelepedünk, napba fürdőzünk.
Vetkőztetlek csendben, mint ölben ülő gyereket.
Nem segítesz, de nem is ellenzed, hagyod gombbal, patenttal küzdjek.
Mosolygod remegő kezem s vágyam szememben.
Kihámozlak végre, te veszd kezedbe ruháim, lefejted szépen.
Ádám és Éva vizsgálhatta így egymást régen.
Nevetve megyünk a tavacskába a vízesés alá.
Hideg vízben megborzongunk egy pillanatra meg állunk. és a vízbe vágódunk.
Csobbanásunk nem volt költői, inkább gyermeki.
Nevetünk hangosan, fröcskölöd a vizet.
Víz alá merülök és arról támadok.
Lábadat végig simítva előtted fel merülök.
Ölellek csókkal, borítlak.
Hideg vízben is forr a vérem.
Szorosan ölellek téged.
Felfedezi ismét testedet tenyerem, ujjaim külön életet élnek.
Viszonzod érintésem, felkelted legénységem.
Mégis a víz nem segít most nekünk.
A fűre ki heveredünk.
Párperc míg a nap felszárít.
Pár másodperc míg valamit rajtam felállítsz!
Testeddel simítod testemet, kebleddel ingerelsz engemet.
Átkarollak hirtelen erősen.
Hengergőzünk egyet, most én vagyok feletted.
Szemünk ragyog egymásra nagyon.
A levegőt kapkodod.
Emelek súlyomon, nem nyomlak agyon.
Évődsz velem csúsznál ki alólam.
Nem bírsz, szorosan foglak.
Meg adod magad, lágyan elernyedsz.
Szemeden látom. Kívánsz engemet.
Szét tárod öledet s utat engedsz.
Út mely vezet a menyekbe és épp úgy a pokolba.
Elrepít bennünket buja gondolattal a legbelsőbb templomodba.
Ritmusunk hintázón gyorsul.
Mosolyunk egy másnak adjuk.
Kéj perceit nyújtjuk amíg tudjuk.
Próbáljuk alulról, hátulról ahogy csak tudjuk.
Megnyerted ismét a nedvemet,
nevetve a tavon át a vízesés alá vezetsz.
Ott karomba ugrasz, csókkal halmozol el és én tartalak.
Bőrünkön dobol a lehulló zuhatag.
Álmod megszakadt? Nem írsz? Hiába várlak?
Utolsó kommentek