Ülök a padon, egy szeptember végi napon.
A nap bágyadt fénnyel lágyan arcomba hajol.
Becsukom szememet, jól esik melege.
Téged látlak benne csukott szememmel.
Lágyan simogat, mint tenyered hajdan.
Jó. Jó a gondolat. Emléked édesíti napomat.
Melegíti mellkasom, a szívem érzem, verdes.
Nem nyugszik távol tőled, nélküled.
Mosolyod érzem, hangod nem hallom.
Csendesen ülünk őszi napon, a padon.
Utolsó kommentek