Csillag levele
Vonat...velem
Sötétedik lassan, a vonat az állomásra besurran. Fáradtan szállsz fel, esteledve nem jó jel, hogy nem az ágyad felé veszed az irányt, hanem a munkahelyed vár. Unalmas zötykölődés odáig, a kerekek kattogása is álmosít, megint egy fülkében ücsörögve....remélem álmodni hagynak benne.
Fejed az ablaknak támasztva, a szokásos út minden mozzanata a csukódó szemed előtt szalad, s szemhéjad alatt már látni véled démonodat. Ez álmodozásod ideje, ekkor telik meg szíved vele, képzelgések sorozata talán az utadat rövidebbre faragja. Szemed már csukva, a zakatolás hangja távolabbi kicsit, helyette kellemes zene, mi hatalmába kerít. Gondolataid repülnének, ösztöneid is életre kelnek, kicsit lazítasz ülő helyzeteden, csípődet előrébb csúsztatva kényelmesen. Táskád azért fedezéknek öledbe teszed, mert ha a kocsiban vendégek érkeznek, ne lássák a sóvárgásod, amit a nadrágod hord.
Kell is a takarás, az inger jön, hiába nincs akarás, kordában tartani nehéz dolog vágyad, amikor a fejedben buja gondolatok járnak.
Nyikordul az ajtó, lusta vagy már felnézni, haragszol, mert a képet amit látsz ez a mozdulat eltépi. Igen, valaki jön, szabad helyért hogy könyörögjön, de még pillantásra sem méltatod, álmod elillanni nem hagyod....csak a táskád szorongatod.
Valaki belépett. Nem érdekel, találjon helyet, ha kell, csak téged hagyjon békén, csendesen szó nélkül üljön fészkén.
De a valaki nem szólal meg. Nem zörög, nem feszeng, csak némán neszel. Fülke függönyét behúzza, a kabinajtót kulcsra zárja. Hallod. De felnézni, mozdulni nem akarsz, mert nem érdekel, áhítod, hogy álmodott kedvesed most ne hagyjon el.
Hirtelen összerezzensz, mert egy forró kéz megérint, ismerős hang kéri, szemed még véletlenül se nyisd ki. Puha kendőt érzel szemeden, beköti egy pár ujj kedvesen, s közben már te is tudod, hogy aki a fülkébe lépett, az a te démonod. Már mosolyogsz, álmod éberen figyel, vajon most mi következik, a vonat hogy viseli el?
Minden idegszálad figyel, mert a szemed kendő takarja el, látni most nem láthatsz semmit, csak az érzéked ami repít.
Hálásak az érzékeid, az ingerek súlya alatt a lehelet, a szó elakad. Táskád sem kell, hisz takarni minek magad, a démonod épp a nadrágod gombjain matat. Dúdol közben mély hangján, s beszél hozzád suttogva, mondja, hogy készülj a következő mozdulatra. Izgat a ténykedése nagyon, látszik feszülő mozdulataidon, megremegő lábaidat már nem tartod magad alatt. Kinyújtod előre, csípőd tolod az ülésen lejjebb, hogy az ördögi démon keze hozzád férjen beljebb, kezeddel támasztod magadat, s várod megadón sorsodat. Zilálsz. Lüktet minden szerved, megremegve eszed elveszted, de tehetetlen vagy, csak egy harisnya puhaságát érzi kezed, ezt simíthatod, a démon csak ennyit enged. Felhúzhatod pici szoknyáját, s egy pillanatra érintheted öle táját. Nyögsz egyet, szaggatottan, a leány reagál izgatottan, hangja, kuncogása korbácsolja kéjszerved, tudod ki Ő, egyszer már ölelted.
Nem várat sokáig, két oldalra terpeszti lábait, s óvatosan, síkosan, az öledbe ereszkedik. Rajtad ül, te benne elveszel, s a ritmus, amit diktál, jó neked, mindjárt élvezel. Fel-le, fel-le, hajadat közben kezével borzolja, arcod két melle közé nyomja, a hangodat némán hallgatja, s csípejét most vadabbul mozgatja. Nem is bírod tovább, a kéjszerved megfeszül, s a benne lévő láva forrón kilövellve a lányba szétterül. Rászorít, segít ürülni, hangotok együtt befullad, démonod egy forró csókkal még lenyugtat.
Amíg légzésed elnyugszik édesen, a démon igazít ruháján csendesen, egy sóhaj még boldogan elhagyja száját, apró könnycsepp színezi arcát, de te nem látod a kendőn át. Mikor leveszed szemedről és körbenézel, már csak az illata az, ami ölel....s csak onnan tudod, hogy nem álmodtál, hogy a kendő a kezedben ott áll.
Jó utat kedvesem, utazásod remélem kiszíneztem.
Utolsó kommentek